Ez a munkakör alapvetően két csoportra osztható, az általános gyerekfelügyelőkre és a programvezető gyerekfelügyelőkre. Akármelyik is vagy te, a lényeg, hogy a gyerekek jól érezzék magukat... Minden gyerekfelügyelőre igaz, hogy a gyerekekkel laknak egy faházban, velük étkeznek, és gyakorlatilag napi 24 órában látják el a gyerekek felügyeletét, oktatását.
Amennyiben általános gyerekfelügyelő leszel, kis gyerekcsoportért leszel felelős. Velük egy szobában illetve egy épületben aludnál, velük ennél, napközben pedig elkísérnéd őket a különböző foglalkozásokra. A foglalkozások alatt segítenéd a foglalkozást vezető munkáját. Feladatod lenne továbbá, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat a táborban töltött idejük alatt, problémáik esetén tanácsoddal segítenéd őket. Mivel ez a feladatkör speciális tudást nem igényel, sok esetben inkább amerikai fiatallal töltik fel ezeket a pozíciókat, nemzetközi személyzettel szemben!
Programvezető gyerekfelügyelőre, közöttük is sportokat oktatókra van a legnagyobb kereslet. Akkor jelentkezhetsz erre a pozícióra, ha valamilyen sportban, művészetben kiemelkedő eredményt értél el, vagy több éve rendszeresen foglalkozol vele.
A délelőtti és délutáni foglalkozások idejében, te az egymást váltó csoportokat oktatod, a nap többi részében az általános gyerekfelügyelői faladatokat látod el.
Minden munkának megvan az előnye, így ennek is. A kisegítő személyzetnek lényegesen több a szabadideje, de emellett hátránya, hogy amikor dolgozni kell, a munkád fizikailag jóval megerőltetőbb, mint a gyerekfelügyelőké.
Sose leszel éhes, bár korábban kell kelned, mint a többieknek. Előkészíted a konyhafőnök segítségével a reggelit, ebédet, vacsorát, felszolgálsz, kávét főzöl. Kiveszed a részed a konyha rendberakásából, a mosogatásból, takarításból. Mielőtt még arra gondolnál, hogy komoly konyhai elő tapasztalatot igényelne ez a munka, hát nem..., félkész ételek elkészítése, melegítése, kisütése a feladat, illetve a salátabár folyamatos feltöltése. A táborban az is egészen biztos, hogy a konyhában vannak a leghosszabb munkanapok. Miért válassza mégis legtöbb ember ezt a munkakört? Azért mert itt egy népesebb csapat dolgozik együtt egész nap, és napközben többször kapnak szünetet!
Ha karbantartó szeretnél lenni, kérlek, ne hagyd otthon a naptejedet, esőkabátodat, ugyanis munkaidőd nagy részét szabad levegőn fogod tölteni! Elsősorban az ottani szakemberek munkáját kellene segítened, illetve egyéb, egyszerű feladatokat ellátni. A munkanap általában reggeli után kezdődik és vacsoráig tart. Délelőtt egy napi rutint kell megcsinálni, elvinni a mosodába a szennyest, a szemetet elvinni a konténerekhez, vizet vinni a sportpályákhoz, ebéd után pedig mindig mást kell csinálni. Füvet nyírni, kerítést vagy faházat festeni, összességében a tábor rendezettségéről, tisztaságáról kell gondoskodni. Ennél a munkakörnél feltétlen szükség van jogosítványra és előnyös, ha már végeztél hasonló munkát.
Ha azt gondolod, hogy elsősorban csak lányok jelentkezését várjuk... hát nem!!! Általában egyedül vagy kisebb csapatban kell dolgoznod, és a tábor közösen használt helységeinek a tisztántartása lenne a feladatod! Te vagy a megfelelő ember erre a feladatra, ha alapos és precíz vagy, otthon sem szereted a koszt, és nem okoz számodra problémát, ha a nap folyamán többször egyedül kell dolgoznod. Legnagyobb előnye, hogy ez a legkevésbé megterhelő munkakör, magadnak osztod be az idődet és így általában a legtöbb szabadidővel járó pozíció a táborban.
Ha mostál már valaha, akkor már nagy baj nem lehet. Feladatod a táborban élők ruháinak mosása, szárítása. Erre a munkakörre elsősorban lányok jelentkezésére számítunk, de minden évben alkalmaznak pár fiút is. Fizikailag nem túl megerőltető a feladat, de cserébe nem is túl változatos!
Feltétel a kiváló angol nyelvtudás, betöltött 21-ik életév és nyilvánvalóan a nemzetközi jogosítvány. A sofőr feladata a repülőtéren felvenni az érkező embereket, bankba menni, kisebb tételben bevásárolni a kifogyott dolgokat, az esti kimenőn szórakozni vinni az emberekt,stb. Több esetben a „B" kategóriás jogosítvány sajnos nem elegendő, ugyanis több táborban is a közismert amerikai, sárga, iskolabusszal is szállítják a gyerekeket.
Magányos farkasok számára....Előnye, hogy nem igen kell alkalmazkodnod sem munkatársaidhoz, sem a gyerekekhez, hátránya, hogy amikor a többiek szórakoznak, akkor te dolgozol. (és fordítva)
Amikor a jelentkezési lapodat töltöd, ne feledd, többfajta munkakört is célszerű bejelölnöd, ezzel is gyorsítva az elhelyezésed! A több munkakör bejelölését főleg akkor ajánljuk, ha viszonylag késői kiutazást tudsz vállalni.
Az első táborban eltöltött év mindig emlékezetes. Egy helyen és egy időben találkoznak fiatalok és egyben kultúrák a világ 6 kontinenséről. Ez rengeteg új tapasztalattal és élménnyel jár. Sokan évről évre visszatérnek ugyanabba a táborba, egyrészt, azért hogy újra találkozzanak, másrészt, azért hogy új embereket ismerjenek meg. Általánosságban elmondható, hogy a visszatérő alkalmazottak évről évre nagyobb felelősséget és ez által nagyobb bizalmat kapnak. (persze nagyobb anyagi elismeréssel)