Minden tábor más és más, mondhatni ahány tábor annyi szokás, azonban nagy általánosságban a következő csoportokba sorolhatjuk őket:
Alapítványi táborok: (Agency camp)
Az alapítványi táborokat, ahogy azt a nevük is elárulja, alapítványok működtetik. Közülük a legismertebb a YMCA, de többek között ide tartoznak 4-H clubs, Campfire Boys & Girls táborai is. Az alapítványi táborok elsődleges célja, hogy a szegényebb, illetve nagycsaládos gyerekeknek is megadják a nyári táborozás lehetőségét. Kiemelt figyelmet fordítanak minden egyes gyerek személyiségi fejlődésére, képzésére. Általánosságban elmondható, hogy lényegesen magasabb az egy főre eső személyzet aránya, mint például egy magán táborban. Jellemző, hogy családiasabb keretek között működnek, viszonylag kevés gyereket fogadnak, és azok személy szerint nagyobb figyelmet kapnak. Ezt a tábortípust mindenkinek ajánljuk, de kifejezetten azoknak, akik nemcsak új élményekkel akarnak gazdagodni, hanem szükségét érzik annak is, hogy másoknak is felejthetetlen nyarat szerezzenek.
Magán táborok: (Private camp)
A magán táborok teljes mértékben profitorientált vállalkozásként működnek. Nagytöbbségben koedukáltak, de előfordul az is hogy csak lány vagy csak fiú gyerekeket fogadnak. A nem koedukált táborok személyzetében természetesen lányok és fiúk is egyaránt vannak. Jellemző, hogy számos család generációk óta ugyan abba a magántáborba küldi gyerekeit, így sok esetben tradicionális kapcsolat alakul ki a család, és a tábor állandó vagy visszatérő alkalmazottai között. A magán táborok erős anyagi háttérrel rendelkezek, így általában felszereltebbek, jobb körülmények biztosítottak.
Vallásos táborok: (Religion camp)
A vallási táborok lehetőséget kínálnak arra, hogy miközben a gyerekek egy tradicionális táborban töltik a nyarukat, a vallásukat is folyamatosan és szabadon gyakorolhassák. Általában katolikus, zsidó, vagy protestáns táborokról van szó. Vannak táborok, akik az oktatásra helyezik a hangsúlyt, illetve vannak táborok, ahol egyszerűen csak a szokásokat tartják és gyakorolják. Fontos tudni, hogy a táborok nem teszik kötelezővé számodra a vallásuk gyakorlását, de természetesen elvárják a kellő tisztelet. A vallásos táborokat egyrészt azoknak ajánljuk, akik maguk is aktívan gyakorolják a vallásukat, másrészt pedig azoknak, akik nem csak egy új ország, hanem egy más felekezet, más vallás kultúráját is szeretnék megismerni, megérteni.
Lelki és testileg sérült gyerekek táborai: (Special needs camp)
Special needs táborokba lelkileg vagy testileg sérültek, mentális vagy pszichikai zavarokkal, küzdők emberek érkeznek. Vannak olyan táborok, akik csak gyerekeket, vagy csak felnőtteket, illetve amelyek vegyes korosztályú résztvevőket várnak.
A táborok fenntartói többnyire alapítványok, melyek az év többi részében is foglalkoznak a segítségre szoruló emberekkel. Az ilyen szervezetek általában adományokból, támogatásokból tartják fenn magukat. Minden alkalmazott a munka megkezdése előtt egy igen sokrétű tréningen vesz részt. A felügyelők többnyire egy, maximum két emberrel foglalkoznak a turnusok alatt. Legtöbb esetben a táborok nem igénylik, hogy az alkalmazottaknak legyen előzetes tapasztalatuk, de természetesen előnyt jelent. Mindemellett csak olyan embereknek ajánljuk, akik mély elhivatottságot éreznek sérült emberekkel való foglalkozáshoz, nagy állóképességgel rendelkeznek, vagy esetleg az effajta munka leendő szakmájukhoz közel áll.
Hátrányos helyzetű gyerekek tábora: (Underprivilaged camp)
Hátrányos helyzetű gyerekek táborába kifejezetten a szegényebb rétegekből származó gyerekeket fogadnak. Számos esetben ösztöndíj elnyerésével, állami támogatással nyílik alkalmuk a nyarat a táborban tölteni. Ezen táborok szellemisége nagyban közzel áll az alapítványi táborok szellemiségéhez, csak a háttérben az alapítvány helyett egy nagy szervezet, cég vagy híres ember áll. Gondolunk itt a Coca Cola által szponzorált, vagy épp Mariah Carey által támogatott táborokra.
„Napközis táborok": (Day camp)
A Day camp-et, talán kicsit ügyetlenül, de napközis tábornak lehetne fordítani. A gyerekek reggeli időben érkeznek és vacsora előtt haza is mennek, tehát csak a foglakozások idejét töltik a táborban. Többnyire ezért közelebb helyezkednek el a városokhoz, nagyobb településkehez, mint a többi típusú tábor.
Általánosságban az is elmondható, hogy a foglalkozások inkább a szórakoztatásra összpontosítanak mint a képességfejlesztésre, tanításra. Léteznek olyan speciális day camp-ek is, ahol nem minden éjszakára, hanem csak hétvégére mennek haza a gyerekek. Mivel ezekben a táborokban lényegesen több a szabadidő, tovább is tartanak. Mindezekkel együtt, nem egy gyakori táborformáról beszélünk.
Családi táborok: (Family Campek)
Az ilyen típusú táborok egész családokat látnak vendégül a nyár folyamán, ahol a szülők és gyerekek a foglalkozásokon is közösen vehetnek részt. Elsősorban olyan családok érkeznek ilyen táborokba, akik egy aktív pihenésen szeretnének részt venni gyerekükkel együtt. A gyerekfelügyelők itt külön vannak elszállásolva a családoktól.
Cserkész táborok: (Scout camp)
A cserkésztáborokat a Girl/Boy Scouts of America működteti, mely szervezet az egész éves folyamán programokat szervez tagjainak. A cserkésztáborok célja, hogy a fiatalok lelki, fizikai, szellemi képességeit, valamint szociális érzékenységét fejlesszék. Céljuk arra nevelni a fiatalokat, hogy kibontakoztathassák képességeiket és jellemes egyéniségként, hasznos tagjai legyenek a közösségnek. A táborok sokkal természet közelibbek, sok időt fordítanak túrázásra, kirándulásra, a természet megismerésére.