Balázs kalandjai II. - Irány Amerika

 

Ezúttal megtudhatjátok hogyan talalkozott Balázs Tiger Woods-zal. Vagyis majdnem... Hogyan utaztak ingyen a Times Squareig egy rendőrautóban... majdnem illetve az is kiderül mi történt, hogy futsaljátékosként még a nyári foci világbajnokságot is kihagyta. 

Balázs folytatja, dőljetek hátra: 

A táborban hála istennek ismét visszazökkenhettem a Földre a pár órás álomvilágomból. Nem egy 5 csillagos szállodában voltunk, de higgyétek el tökéletes volt az előttem álló nyárra. Faviskókban volt a szállás és amolyan balatoni cserkésztábor hangulatot árasztott. Volt medence, gokart pálya és az erdő körülöttünk még hangulatosabbá is tett mindent. A tábor 1 órányira volt New Yorktól és 3 indián törzs kezdő betűjeleiből kapta a nevét. Na-Sho-Pa. Navajo, Showni és Pauniac indiántörzsek után szabadon.

Mint már említettem én a többséggel ellenben nem a konyhába voltam beosztva, hanem a karbantartókhoz. Első munkánk a másik magyar sráccal az volt, hogy a közeli városból homokot kellett hordani a baseball pályára egy majdnem 30 éves igazi amerikai filmekből látott platós kék Forddal. Autópályán vezetni és homokot lapátolni nekem akkor olyan volt, mintha egy Ferrarival mentem volna pénzt behajtani. Büszkén kitett könyökkel vezettem és a homokot is fülig érő mosollyal lapátoltam. Szépen lassan tanulgattam az angolt is és próbáltam nyitott füllel járni, mindig belehallgatózni anyanyelvi beszélgetésekbe.

 

Hogy mekkora öröm volt nekem ez a nyár az jelzi a legjobban, hogy a 2006–os labdarúgó világbajnokságot teljes mértékben kihagytam. 10 éves korom óta fociztam és futsalosként még a Bajnokok Ligájában és a Magyar címeres mezben is játszhattam, mint utánpótlás válogatott, szóval nagy dolog volt ez nekem. Az 1994–es világbajnokság minden egyes percét láttam es azóta minden nagy tornát. De hát mikor kitágul a világ előtted és amúgy is időeltolódás miatt inkább a gokart pályán zúzod a köröket teljesen ingyen vagy épp a következő szerelmedre, a búvárkodásra készülsz akkor beéred azzal, hogy valaki megmondja az eredményt.

Mit kaptam a tábortól? Gondolom sokan azt gondoltátok, hogy azt írom elsőre, hogy életre szóló barátságot. Nem, bár nem tagadhatom, egy barátsag a mai napig tart és bátran állíthatom megismertem a világ legokosabb lányát, aki az első tábortűz melletti marshmallow sütésnél megérkezve annak örült úgy, mint egy apuka újszülött babájának világra jöttének, hogy mi is a BME–re jártunk.

Megismertem önmagam, megismertem, hogy mi az, ami a következő jó pár évben motivál és végig kísér az utamon. Ismerkedni, utazni, idegen kultúrák, országok történelmét tanulmányozni, pénzérméket gyűjteni, különféle ételeket kipróbálni és midenekelőtt élni. Fantasztikus volt. Minden apró élmény egy Empire State Building nagyságával ért fel. Apropó New York és az Empire State. Hetente egy szabadnapunk volt. Szerencsére a tábor sem fárasztott le annyira, hogy a szabadnapomon aludjak, meg fel is vágtam volna az ereim, ha ilyet teszek, így én, illetve mi minden szabadnapot kihasználtunk maximálisan és elindultunk felfedezni egy-egy várost. Szokszor szó szerint maximálisan kihasználtuk, ugyanis volt, hogy hazafele a Niagara vízeséstől 5 óra vezetés után és egy elég hosszú, élménydús “tátva a szád, csukd be, mert beleesik a Niagara vize” nap után sikerült az egy állammal arrébb található Middletown városba megérkezni, de mivel Amerikában tévedtem el és nem a 8. kerületben még ez is életre szóló élményként maradt meg.

Sikerült a szabadnapokon meglátogatni továbbá Bostont, Philadephiat, Washington DC-t kétszer és egy alkalommal az egész táborral karöltve a világ egyik legnagyobb vidámparkját, a Six Flaget. 9 hét alatt jutott idő többször bevonatozni New Yorkba is. A 4 alkalom alatt tudatosan bejártuk Manhattant egészen Bronxig. Minden egyes nap élénken van előttem immár 10 év távlatából is. Persze nem nehéz, ha épp a rendőr egy autópálya hídon visszatolatva igazoltat, mert a rácsos tartós hidat fényképezed, amire egyébként ki volt téve a tábla, hogy fotózni tilos, de naiv fiatal mérnöktanoncként ez persze csak akkor tűnik fel, amikor a rendőr megmutatja azon agyalva, hogy rád tegye a bilincset vagy sem. Szeptember 11 óta sok szabályt hoztak országuk megvédése szempontjából. Érthető, de hogy én azért fotózzam a szerkezetet, mert fel akarom robbantani elég érdekes volt.

Kikérdeztek minket mindenről és szerencsére nálam volt a nemzetközi diákigazolvány is, így elengedtek és elhitték, hogy civil engineer vagyok és emiatt érdeklődöm a híd után. A szívem annyira vert, hogy folyékonyan beszéltem angolul. Ez máskor akkor történt meg, mikor szombat este elmentünk sörözni és jó szokásomhoz híven én egy sörtől mosolygós részegre ittam magam. Tudom, tudom mázlista, olcsón berúgtam… :) De a rendőrös sztori itt nem ért még véget. A filmekből jól ismert egy latin-amerikai kinézetű és egy fehér ír leszármazott fia rendőrpáros a következő blokk ház mögül kikacsintva a nagyon menő autójukból már tudatta velünk ez itt nem ér véget. Visszatolattak, amig oda nem értünk gyalog és akkor a szirénát is bekapcsolva ismét elkaptak minket és még több kérdést tettek fel. Aznap a hidak fényképezésével töltöttük az egész napot és a délen elhelyezkedő Verazzano-Navarro hídtól kezdve a Brooklyn hídon át kb. 300 kép volt New York hídjairól.

Sosem fogom elfelejteni, ahogy a rendőr legalább 20-szor elmondta az erase szót. Én úgy tettem az elején, mintha nem érteném, de bevallom akkor ott úgy berezeltem, hogy sosem felejtem el mig elek. Voltam annyira zsivány, hogy visszafele mentem az SD kártyán a fotók megmutatásánál és a 2 utolsó vasúti rácsos tartó híd jelentéktelensége mellett (ami törlésre is került) a China Townban készült képek voltak és mivel nagyon sok volt, a rendőr feladta szerencsére. A lényeges hidak megmaradtak. Aztán meg be kellett bizonyítani, hogy jó srácok vagyunk. Mondtam mindent, de mint a vízfolyás. Nem volt nyelvi korlát. Már-már büszkén beszéltem és annyira őszintén, hogy meggyőztuk a biztosurakat, akik a végén átszellemültek turista információsba és még azt is felajánlották, hogy elvisznek a Time Square-re. Mivel már nagyon meg akartunk szabadulni tőlük, így a 20 méterre lévő metróra szavaztunk, de így utólag bevállaltam volna, hogy a hátsó sorból menőzzek egy rendőrautóban.

Megannyi élmény. Washington DC-ben az ingyen múzeumok és a Fehér Ház, a Capitolium és a Forrest Gump részek voltak nagyon emlékezetesek. Meg az, hogy hogyan kaptam autót az egyik táboroztató nálam fiatalabb helyi sráctól. Odamentem hozzá és közöltem vele, hogy a kedvesem szülinapja lesz és szeretném elvinni Washingtonba. Erre ő a zsebébe nyúlt és hozzám dobta a kabriós sportautójának a kulcsát és csak annyit mondott: hozd vissza telitankkal és tisztán. Becsület szavamra a nevemet sem tudta és én sem az övét. Philadelphiában a LOVE felirat és a Magyar zászló a zászlók utcáján. Bostonban a modern építészet elvegyülve a régi házak mellett és szép parkjai, illetve a Harvard volt meghatározó élmény. Persze a nagy kedvenc Manhattan. Arra nem tudok mást mondani, mint hogy mindenkinek látnia kell. Brian park, China Town, Brooklyn Bridge, kikötő, Ground Zero, Empire State Building, Rockefeller center, Central park, Chrysler Building, Grand Central a 5th avenue és a Magyar templom. A Szabadság-szobor valahogy ki is maradt. Persze láttuk, de nem voltunk ott közvetlen. Ha jól emlékszem lekéstük a ferryt. Mindig van valami, ami miatt vissza kell menni szóval nem aggódom.

Jópofa és amolyan el sem hiszem ha nem velem történik sztori volt, hogy gyűjtöttem a 25 centes pénzérméket, ugyanis minden állam a becsatlakozás sorrendjében bocsájtott ki egyet az államra legjellemzőbb dologgal. Madár, valami állat vagy az állam formája, netán híres embere stb. Minden évben 5 került kibocsájtásra. Ha jol emlékszem 37-et gyűjtöttem össze a 2 nyár alatt. A kedvencem az az volt, amikor sétáltunk Manhattanben a bika szobortól valahol a Wall street közelében és az úton volt egy telefonfülke. Teljesen poénból mondtam is Tomci barátomnak és a kedvesemnek, hogy ebbe a fülkébe belenyúlok mert azt érzem ebben lesz egy negyed dolláros. Volt benne, ráadásul olyan ami még nem volt meg nekem. Kellett nekem akkor ennél nagyobb boldogság? Mindig is úgy tartottam, hogy értékelni kell a kis dolgokat, mert akkor a nagyok is jönnek majd. Mekkora volt az esélye, atyaég. Csak azt bánom, hogy nem jegyeztem meg melyik allam érméje volt. Ki tudja mit tartogat még az élet számomra?

A 9 hét munkáért kaptunk 1200 USA dollárt, amit hazahozhattam volna, de én úgy gondoltam, hogy az nem lenne a helyes döntés. A jórészét elköltöttem természetesen utazásra, némi vásárlásra, de a többségét búvártanfolyamra és a sikeres vizsga után egy Miami melletti 5 napos búvárkodásra. A táborban a medencében elkezdtük a tanfolyamot elméleti oktatással együtt, ami azért volt kihívás, mert ugye még nem voltam angolból tökéletes és ha hiszitek, ha nem a partial pressure kifejezést nem is tudtam még magyarra sem lefordítani, de megjegyeztem és értettem. A vizsgánk a Delaware folyóban volt. A tábor után kocsikba szálltunk és levezettünk 32 órát West Palm Beachre, ahol volt szerencsénk egy 70 év körüli bácsival is merülni, aki épp Tiger Woodsot oktatta mélytengeri vadászásra szigony puskával. Tiger Woodsal nem találkoztunk persze, de az óceán mindenféle élőlényével igen.

A történet pedig, ami életem végéig elkísér majd, a következő. Utolsó merülésünkkor már tudtam, hogy egy jó darabig tényleg ez lesz az utolsó, így amikor a merülőtársam, egy cseh srác mutatta, hogy ő közeledik a megadott határértékhez, amikor fel kell menni a felszínre, én ránéztem az én órámra és láttam, hogy bár fogytán van a levegő, úgy döntöttem még maradok. Valami azt súgta még maradnom kell. Igen, egyedül, ami nem a legszerencsésebb 20 méter mélyen az óceánban. Próbáltam győzködni magam, hogy helyesen cselekszem és nem lesz semmi bajom, mikor egy meleg áramlat elkapott és úszás nélkül sodródtam tovább. A hab a tortán az volt, mikor alattam egy barlangból egy hatalmas teknős jött elő és velem párhuzamosan ő is élvezte az áramlat sodrását. Nekem akkor vagy 3 méteresnek tűnt. Elmondhatatlan élmény volt. Az volt bennem, hogy már csak a Part című film betétdala hiányzik a fülemből a tökéletes perchez. Bámulatos volt. Miami beachen pedig eljátszottuk a jó öreg “MicsBjukekent” és életemben előszor ültem hatalmas Hummer limuzinban is. Nem volt rossz dolgunk na.

A búvárkodásos nyaralás után még pár napra ismét meglátogattuk New Yorkot és akkor már mintha otthon sétáltunk volna és látogattuk meg a Metropolitan, Guggenheim múzeumokat, illetve a MOMA-t.

Úgy indultunk haza, hogy vagy 5000 képet készítettünk, több, mint 100 sztorink volt és mint egy tükröt tárva magam elé megismertem önmagam és fáradtan, de mégis agyban frissen kezdtem el a következő évet az egyetemen.

Hogy visszatértem-e a táborba gondolom nem is kérdés. Mivel az egyetemen is eljött a diplomaírás előtti hajrá, így az angollal nem volt sok időm foglalkozni, de azért ragadt rám annyi, hogy egy évvel később simán megfeleljek a vizsgán és ismét felvettek karbantartó és securitynek. Mivel az utazás megfertőzött, amolyan last minute egyetemi szervezésű útra Prágába befizettünk év közben, illetve a táborban megismert egyik sráccal fapadossal Londonba is elrepültem 3 napra, amolyan nagyon low-budget módon, igaz 2 méterről fényképeztem le Kyle Minogue-t, aki épp akkor sétált be a kiállítására, de még a kordon előtt megállt pár fotóra. Nem ez volt az utolsó, hogy híres emberrel találkozhattam élőben. Akkor már tudtam nincs megállás, semmilyen téren. Így is lett.

 


Stay tuned, folytatás következik...

 



VISSZA A CÍMLAPRA