Balázs kalandjai III. - Nyár

 

Ahogyan az előző részből is kiderült, hogy Balázs első nyara után gyakorlatilag már azon gondolkozott, hogy mehetne vissza a következő nyárra is Amerikába. Szerencsére nem sokat gondolkozott, hanem egyből kapva az alkalmon jelentkezett ismét.

Így találta Balázs magát egy New Yorkba tartó járaton 2007 nyarán is:

Ismét kedvenc városaim egyikébe, New Yorkba tartottam, mikor már éreztem ez a nyár még különösebb lesz, mint az előző. Mivel ugyanabba a táborba kerültem vissza, dupla fizetést kaptam az előző évhez képest. Ekkor is sejtettem már, hogy azt a pénzt utazásra fogom elkölteni. Nem volt semmi konkrétum akkor még, de tervek igen. A nyugati partot vettük célba. De mielőtt mélyebben belemennék az utazás és a tábor részleteibe egy apró dolgot meg kell említsek.

'Fel, fel magasra'

Tavasszal úgy döntöttem, hogy kipróbálom a siklóernyőzést. A víz után az égbe vágytam. Befizettem a tanfolyamra és sikeres vizsgát is tettem. Emlékszem egyszer Óbudán úgy siklottam kb. 300 méter magasan, hogy alattam egy sas szállt és ismét beugrott az a totális szabadság érzés, mint az utolsó buvárkodásom során a hatalmas teknőssel. Aztán egyik szombati reggelen, felemelkedésnél még az ernyőm nem volt teljesen nyitott állapotban mikor vakmerő módon én már megpróbáltam felszállni. 

Fel is kapott a szél épp 3 métert, hogy aztán a hegy oldalán vagy 10 métert zuhanjak.

A védőangyalom velem volt, na meg a sisak, ami megvédte a fejem, de a lábam, egész pontosan a bokám az sajnos nem volt ilyen szerencsés. Részleges szalagszakadás és gipsz. Mindez pár héttel a tábor előtt. Szóval, úgy érkeztem meg New Yorkba, hogy egy rögzíto sín még volt rajtam.

A táborban már rutinosnak számítottam és sok mindenki ismert. Ebben az évben az egyik konyhás főnök beajánlotta az unokaöccsét securitys munkára, így vele lógtam sokat. Azért volt jó, mert végre anyanyelvű angolt beszéltem huzamosabb ideig és pár szlenget is megtanultam. Aztán sajna egyik éjjel kb. 3 hét után, Dominik annyira berúgott, hogy elkötötte a golf kocsit és elkezdett rallizni vele, mire felborult és nagy botrány lett belőle. Kirúgták mondanom sem kell. Sajnáltam, mert tőlem kérte el a kulcsokat a kocsihoz, és nem tudtam lebeszélni róla, hogy ne tegye. Annyira jóban lettünk, hogy bár szegény gyerek volt, még búcsúzóul az egyik pólóját is nekem adta.

Amúgy többnyire éjjel kellett dolgoznom, ami nekem a legjobb volt. Egyrészt az éjjelek felét az akkor újonnan épített internetes szobában töltöttem. Nem játszottam vagy valami rosszat csináltam, hanem megterveztem minden részletre kitérően a tábor utáni két és fél hetünket. Ezen a nyáron is velem tartott az akkori barátnőm. Ő a konyhán dolgozott sok más magyarral egyetemben. A tavalyihoz képest, ha jól emlékszem 4-5 fővel többen jöttünk magyarok ebbe a táborba. A magyarok között természetesen egyfajta vezérnek számítottam. Sőt, ezen a nyáron a főszervező srác, Alex is velünk volt, ő is a konyhán tevékenykedett. Minden klassz volt.

Egy izgalmas este

Éjjel összeállítottam a hogyan-merre-hol-mennyiért dolgokat, majd lementem a tábor előtti kis bodegába és aludtam egy jót. Mindaddig nyugodt éjszakáim voltak, amíg egyik éjjel valami random fiatal arra fele nem kóborolt és rámdörömbölt. Mondanom sem kell majd betojtam, de aztán valahogy leráztam. Azért ne felejtsétek, ez a tábor az erdő közepén volt. Nagy nehezen el is aludtam és hajnalban mikor már világos volt ismét felriadtam, mert valaki kopogott az ajtón, ami amúgy nem volt kulcsra zárható. Nagy veszekelve egy kedves forma mutogatta, hogy az 50 méterre lévő karámból az összes ló az úton és az út mellett kolbászolt. Fogalmam nem volt, hogy mit is tehetnék. Felmentem a táborba és a rádión beszóltam, hogy a lovak kint vannak. Na mondanom sem kell, ezt minden egyes felügyelő hallotta és másnaptól amolyan szállóigévé vált és amint megláttak már tudtam mi fog következni. Haha.

Nagy valószínűséggel az éjjeli srác verte szét a karámot. Akkor picit tartottam tőle, hogy leszidnak, mert én vagyok a security, de hála az égnek semmi ilyen nem lett. Sőt, Doug, a nagyfőnok csak annyit mondott, hogy good job Balázs. A lovász lányok meg visszaterelték az összes lovat. Nem volt nagy ügy végül. Amúgy valamiért Doug mindig kedvelt engem. Bármit csináltam, mindig csak azt hallottam: Good job! Sose rosszabb főnököt. Hogy mekkora jó fej volt tényleg, azt a következő történet igazolja.

A következő nyáron az egyik kedves barátom és évfolyamtársam rám írt iwiwen(szerk: haha régi szép idők), hogy az egyik tanárnőnk őt kérdezte, hogy érdekli-e egy nyári meló az USA-ban, mint mérnök. Őt nem csigázta fel, de tudta, hogy 1. én már voltam Amerikában, 2. nagyon érdekel a dolog. Át is küldte nekem az elérhetőségét, aki már jó pár éve Atlanta mellett élt és dolgozott. Mivel ő is az egyetem által került ki anno, gondolta milyen jó lenne egy magyar fiatal mernöknek egy ilyen lehetőség. Felvettem vele a kapcsolatot és kaptam is tőle egy ajánlatot. Buszoztam rengeteget még Amerikában belül is, minden rendben ment és épségben, bár hulla fáradtan megérkeztem Atlantába, ahol Zsolt unokaöccse és egy másik magyar srác várt, Balázs és András. Igazából Zsolt nem Atlantában élt, hanem egy 45 percnyire egy kis falunak megfelelő lakóközösségben, Georgetownban. A lakásában volt az iroda, ami gyakorlatilag egy számítógép volt, ugyanis a nagyját a munkának magyarországi embereivel csináltatta. Nagyon szép pince és kétemeletes faháza volt, amiben először nem volt üres szoba, de a nappaliban egy matracon simán elaludtam.

Majd később, kb 2 hét után kaptam meg András szobáját az emeleten, aki külön költözött azután. Ő úszóoktató volt és csak bérelte Zsolttól azt a szobát. Természetesen ennek mind-mind jelentősége van az életemben. A munkában nem alkottam semmi kimagaslót és csak megcsináltam mindig pár dolgot, amit a Zsolt kért tőlem. Főleg AutoCad rajzok voltak. Az ő cége hidegen hajlított acél elemekre specializálódott. Nagyon nagy ördöngősség nem volt benne: megkaptuk a terheket és leellenőrzitük, hogy milyen szelvény kell melyik helyre. Annyi volt a fűszerezés, hogy merev vagy csúszkás kapcsolat kellett avagy sem. Az elején még voltunk pár építkezésen, ami vicces volt, mert vagy mexikóiak voltak a kivitelezők vagy kínaiak. Angolul egyik sem tudott. A legmenőbb munkám a talahallassee-i város sportcsarnokának szelvényeinek tervezése volt rajzostul-számítástul. Egy hónapot töltöttem el Zsoltnál, ami nagyon klassz volt, mert az egyetemen kellett kivitel tárgyból épp minimum 1 hónap gyakorlat. Ezt el is fogadták nekem. Ráadásul jól is kerestem Zsoltnál, épp annyit, mint a táborban az egy hónap alatt, szóval nem volt elveszett pénzem. Sőt, Zsolt is egy százassal elszámolta magát, mert egyszer ő vett nekem egy külső winchestert és elfelejtette levonni a végén. Utólag felfogtam bónuszként. Na de azért persze volt az egy hónapban elég érdekesség, hogy csak ennyivel nem zárom le ezt a fejezetet.

'Mintha egy amerikai akciófilmben lennénk'

Egyik este gondoltuk benézünk a srácokkal Atlantába és felfedezünk valami szórakozóhelyet. Mivel ezeken a helyeken jó drága volt az alcohol, a srácok előre bevásároltak és amolyan otthoni módra a parkolóban bemelegítettünk. Igen ám, de ebben Georgiaban nem lehet közterületen alkoholizálni. Mondanom sem kell, ezt a rendőrség is a tudtunkra hozta, miután mellénk parkoltak és igazoltattak minket. Én nem is ittam mondjuk, mert nem volt nagy szokásom, de elég csúnyán is járhattunk volna. Szerencsénk volt, megúsztuk egy ejnyebejnyével. Maga a buli nem is volt különösebb nagy élmény. Hajnali 4 körül álomra is hajtottam a fejemet, amikor hirtelen pisztolylövésre lettem figyelmes illetve, hogy az ablak egy nagy v alakban 5 cm-re a fejemtől esett le. Azt sem tudtam hirtelen hol vagyok, mert épp, hogy csak elaludtam. Gyorsan kúsztam hátrafele, be a kanapé mögé és közben kiálltottam a srácoknak. Balázs még ébren volt és ő is ijedten futott fel a pincéből. Aztán 2 nagy csörrenés és puffanás után abba maradt minden zaj. Nem pisztoly volt végül, a földön láttunk egy jó kétökölnyi követ.

Másnap reggel kijött a rendőrség és felvették a jegyzőkönyvet. Balázs szerint Zsolt régimódi légkondícionálója is kiverhette némelyik szomszédnál a biztosítékot, mert szimplán régi volt és erre érzékenyek ott az emberek. Ezt már sosem tudjuk meg, szerencsére túléltem. Ezután költöztem fel. Egyik hétvégén elmentünk Savannahba. Jaj, nagyon kis helyes város. Pár kép élénken előttem van, ahogy pózolok a földig érő fák lombkoronájával és a régi igazi gőzös hajóval a parton. Ezenkívül az maradt meg bennem, hogy minden gyorsétteremben újratölthető volt az üdíto így mindig csak egy kicsit kértünk és degeszre ittuk magunkat. Es Zsolt 3 alkalommal el is vitt egy – egy kiváló étterembe. Egyszer királyrákot ettünk, egyszer mexikói tacos bárba vitt el és utolsó alkalommal pedig bölény húst ettünk. Csudaklassz volt minden. Némi szakmai tapasztalattal és annál több élettapasztalattal indultam haza. Na de vissza az előző nyárra és New Yorkba...


Stay tuned, folytatás következik...



Vissza a címlapra