Nyári tábor Massachusettsben - I.

 

Richárd a 2017-es nyarát töltötte a YMCA Camp Hi-Rock-ban karbantartóként. Cenzúrázatlanul olvashatjátok a Huntasztikus blogján megjelent bejegyzés első részét. Élménybeszámoló részletekbe menően. Hamarosan a többi résszel!


[...] Aki egyetemen tanul, az valószínűleg már tudja, aki nem, annak pedig most mondom, hogy a suli közben egy bizonyos Camp Leaders nevű szervezettel ki lehet jutni az Egyesült Államokba dolgozni és utazni. Ha ezt a lehetőséget nem is reklámozzák annyira az intézmény berkein belül, mint az Erasmus külföldi ösztöndíjat, aki hallott már róla, annak rendszerint ott lebeg a tudatalattijában, hogy majd egyszer…

Egy barátom unszolására beadtam a derekam, a papírmunka elintézése után a YMCA Camp Hi Rock tanúsított érdeklődést irántam, így már csak a vizsgaidőszak választott el az indulástól. Az utolsó pillanatban lettem csak kész, s a kora reggeli indulás előtt pár órával pakoltam el a bőröndömbe (ne tegyétek), azzal a naiv felfogással, hogy még lesz időm aludni egy picit az út előtt (nem volt). That’s it folks, innen már nincs visszaút!

Az összesen 12 óra repülőút kimerítő, de legalább választhatsz egy egész rakás film/sorozat/zene közül a háttámlákba épített kijelzőkön és a koszt is finom. A new yorki JFK reptéren szálltam le, majd bő másfél óra sorban állás után átestem a határvédelem procedúráján és amerikai földre léphettem. Itt futottam össze egy ugyanabba a táborba tartó sorstársammal és kollégámmal, Barnabással (később csak Barnie). A központi pályaudvarról két óra vonatozás után szálltunk le a végállomáson és további egy óra kocsikázás juttatott el a táborig, ahová helyi idő szerint este 10 óra után érkeztünk így nem is volt már erőnk és fényerőnk jobban körülnézni lefekvés előtt.

img_7616.jpg

Másnap reggel 8-kor egy kb 16 négyzetméteres fakabinban ébredtem 5 sorstársammal együtt, kicsit vacogva. A 6 főre 3 darab emeletes, néha enyhén egérrágta, ezeréves szivaccsal ellátott ágy jutott, s mint később kiderült, sem ezen, sem a többi lakóalkalmatosságon nincs ablaküveg, pusztán szúnyogháló, ami pont arra elég, hogy a nagyobbacska dögök ne jöjjenek rajta keresztül. Egy ízben egy „chipmunk”, avagy amerikai földimókus lyukat rágott az újonnan vett pólómba, ehhez az eshetőséghez hozzá kell szoknia az embernek. A WC voltaképp pottyantós, az ablak itt is hiányzik, de legalább meleg víz jön zuhanyrózsából, ameddig tart.

img_7618.jpg

Reggelire rendszerint egyszerűbb péksüteményeket és zabpelyhet lehetett fogyasztani, de visszatérő volt a rántotta, a valószínűleg szója alapú fűszeres kolbászka, és személyes tiltott gyönyöröm, az áfonyás és/vagy csokis gofri, bűntudatkeltően sok juharszirupot utánozni kívánó cukorsziruppal leöntve. Lekopogom, egész nyáron nem híztam egy kilót sem, ami továbbra is rejtély. Mivel jó pár nappal a gyerekek előtt érkeztünk, a tábor jórészt üres volt és csendes, cserébe rengeteg volt a javítani és tisztítani való. Alapvetően Paul, az eleinte rettentően ellenszenvesnek látszó brit volt a közvetlen főnökünk. s így ő mutatta volna meg, mit hol találunk, ám az első két hetet az elromlott szennyvíztisztító manuális üzemeltetésének szentelte. Kicsit úgy éreztük magunkat, hogy bedobtak a mély vízbe, és „majd megoldod” alapon küldözgetnek a táborban, de pár hét alatt ki tudtuk ismerni magunkat. A vizesblokkok és kabinok takarítása után este a legközelebbi valamire való települést, Great Barrington-t kerestük fel, ahol egy fagyizóban ütöttük el az időt, már csak azért is, mert itt volt Wi-fi.

img_7802.jpg

Ó, majd elfelejtettem!  Táborunk olyannyira a világ végén volt egy hegyen az erdő közepén, hogy netezni csak az irodában lévő három PC-n, szigorúan este 6 után lehetett. Persze ennek problémáját később megoldottuk, de erre később térek ki. A tábor területén volt két nagyobb, hagyományos értelemben véve civilizált és felszerelt ház a tóparton, melyeket a nyár folyamán ezeket kibérlő családok és baráti társaságok vettek igénybe. A fagyizást követően az egyikben csaptunk bulit a gyerekfelügyelőkkel és adminokkal együtt, így itt egy szinte filmbeillően tipikus környezetben találtuk magunkat, ormótlanul nagy kandalló előtt, rengeteg Bud Light-tal, piros műanyagpoharakkal sörpongozva és kint a mólóról lábat lógatva.

img_20170712_193710_836.jpg

A következő napokban változatos munkákat végeztünk, például segítettünk új ablakok beszerelésében, falat festettünk, füvet nyírtunk, elhordtuk a szemétlerakóhoz egy előző évben, rövidzárlat miatt leégett kunyhó romjait,  valamint megérkezett George, alias Gergely, a Camp Leaders kapcsolattartója és évek óta nyaranta a tábor mindenese, logisztikusa és beszerzője. Az ő engedélye kellett ahhoz, hogy végre vezethessem a szolgálati gépjárművünket. A legtöbb gyerektáborban az ilyen alatt egy maximum utánfutóval megáldott golfkocsit kell elképzelni, de mivel a mi táborunkhoz a legközelebbi aszfaltos útról is negyed órányi kavicsos-sáros zötykölődés vezet, kezemhez kaptam egy 3000 köbcentis, ránézésre két és fél tonnás, olajzabáló batár, piros GMC teherautót.

img_20170621_190607_1.jpg

Valahol hallottam, hogy az amerikaiak kínosan ügyelnek a biztonságra, „Safety first!” – mondják gyakran. Nos, ez a sztereotípia igaznak is bizonyult, festés közben, a fém létrán állva például meghallottam a közelgő vihar első dörgését és máris lezavartak onnan, pedig a villámokat csak negyed órával később lehetett látni mérföldes távolságban. Folyamatosan érkeztek új emberek, így egyik este sem telt unalmasan, a hetet pedig azzal zártuk, hogy egy Walmart béli bevásárlás után (tényleg vannak, akik használnak dagimobilt) mályvacukrot pirítottunk a tóparton gyújtott tábortűznél, illetve egy másik este elugrottuk a legközelebbi valamire való pubba…

Egyelőre legyen elég ennyi, hamarosan további részletekkel jelentkezem! Ha tetszett a cikk, kövess minket Facebookon is!



Vissza a címlapra