Élménybeszámoló többszörös visszatérőnktől

 

Vivien beszámolóját 2015-ből elevenítjük fel, de most is tökéletesen megállja a helyét, illetve azóta 2016-ot és 2017-et is a táborában töltötte, talán megkérjük Vivit, hogy írja meg azóta az újabb élményeit! 


Minden két évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy barátnőm élménybeszámolóját hallgattam az Egyesült Államokban töltött fergeteges nyaráról. Rögtön eldöntöttem, hogy én is belevágok a kalandba. Akkor még nem is sejtettem, hogy új fejezet kezdődik az életemben: azóta már két tapasztalatokkal és kalandokkal teli nyár van a hátam mögött, és remélem, hogy új élmények reményében 2015-ben is visszatérhetek az USA-ba.

"Májusban már alig vártam, hogy véget érjen a vizsgaidőszak, és végre az utazás előkészületeivel foglalkozhassak"

Az elmúlt két nyaram a következőképpen alakult: Májusban már alig vártam, hogy véget érjen a vizsgaidőszak, és végre az utazás előkészületeivel foglalkozhassam. Június elején megpróbáltam a lehető legkevesebb, a tábori túléléshez és az utána következő utazáshoz, túrázáshoz feltétlenül szükséges dologgal megtölteni azt az egy bőröndöt, amit magammal vihettem a 3 hónapra. Aztán június közepén végre eljött a nap, amikor egy hajnali órában megérkeztem a budapesti reptérre, kérdésekkel és izgalmakkal telve. Persze mire a helyemre kerültem a gépen, megismerkedtem legalább 5 sorstársammal, akik szintén hasonló nyári kalandok reményében tartottak az USA legkülönbözőbb államainak gyerektáboraiba, én pedig már nem is éreztem magam olyan egyedül.

Az átszálláskor újabb Camp Leaders-karkötős barátokat szereztünk, akik Szlovákiából, Csehországból, vagy éppen Lengyelországból tartottak New Yorkba. A hosszú utazás után sok szerencsét kívántunk egymásnak, és mindenki elindult a saját táborába. Az én táboromban, a  Massachusetts állambeli Eisner Camp-ben  az első napjaink ismerkedéssel teltek: új emberek, a személyzeti lakóhely, avagy a „pink house”, a konyha, ahol dolgozni fogunk és maga a tábor, ami rengeteg épületével és sportpályájával inkább egy kisvárosra hasonlított. Júliusban aztán beindult az élet, amikor megérkezett mind a 600 (!) kis lurkó, és az addig csendes tábort gyerekzsivaj töltötte be.

"A munka fáradalmait gyakran az edzőteremben vagy éppen a medence mellett vezettük le."

A kosáredzések, falmászás, tóban úszkálás, tenisz, gitárórák, kerámiázás és még sok más foglalkozás fáradalmai között meg tud ám éhezni az ember fia! A 600 kis éhes száj megetetéséért mi 20-an dolgoztunk a konyhán általában reggel 6-tól késő estig. Az ebédlő naponta háromszor telt meg a táborozókkal és gyerekfelügyelőkkel, akik evés közben is szívesen énekelgettek Taylor Swift-slágereket, sőt néha még táncolni is kedvük támadt. Szabadidőnkben aztán mi is kihasználhattuk a tábor nyújtotta lehetőségeket, a munka fáradalmait gyakran az edzőteremben vagy éppen a medence mellett vezettük le.

Észre sem vettük, olyan gyorsan elszaladt a munkával töltött két és fél hónap. Talán mondanom sem kell, hogy ez alatt az idő alatt kis csapatunk teljesen összekovácsolódott. Életre szóló barátságok köttettek magyarok, lengyelek, csehek, szlovákok, izraeliek és amerikaiak között. Soha nem fogom elfelejteni a közös karaoke-estéket, a marshmallow-sütést a tűznél, a kajacsatát az utolsó munkanapon és az éjszakába nyúló beszélgetéseket a kis tábori kuckónkban.

Mosolyogva gondolok vissza az első utazásomra sárga iskolabusszal, arra a napra, amikor 80 darab tortát kellett elkészítenem, az estére, amikor nem mehettünk ki a konyhából, mert egy medve ólálkodott az ebédlő körül, vagy a keddi napokra, amikor golfkocsival mehettem a Day Camp épületéhez a BBQ-ra.

A barátokon és vidám emlékeken kívül sok tapasztalattal és önállósággal is gazdagabb lettem, megismerkedtem egy számomra addig ismeretlen vallással és különböző kultúrákkal, valamint olyan helyekre jutottam el, amelyekről még csak álmodni sem mertem eddig.

"6 nap alatt eljutottunk Washington D.C.-be, Philadelphia-ba, Bostonba, és volt időnk bebarangolni New York-ot is."

2013-ban, amikor az első nyaram töltöttem az USA-ban, az újdonsült -táborban szerzett- barátaimmal célba vettük a keleti part nagyvárosait. Befizettünk egy utazási iroda 6 napos túrájára, ami már kezdetkor elég kalandosnak ígérkezett: először is alig találtuk meg az utazási irodát a New York-i Chinatown-ban, majd újabb kihívást jelentett, hogy az iroda 50 kínai dolgozója közül találjunk legalább egyet, aki beszél angolul is. Mikor ez sikerült, megtudtuk, hogy a buszunk otthagyott minket, ezért volt szerencsénk plusz 4 órát várni a következőre. Ez idő alatt szinte egész Chinatown-t bejártuk, jól magunkba szívtuk az utcán terjengő halszagot, és valószínűleg több macskát láttunk, mint életünkben addig valaha is.

Ugyan az sem volt megnyugtató, hogy a buszhoz érve a kínai idegenvezetőnk egy „the United of the States” nevű országban üdvözölt minket, a kezdeti viszontagságok után már minden simán ment. A túrának köszönhetően 6 nap alatt eljutottunk Washington D.C.-be, Philadelphia-ba, Bostonba, hosszú sorbanállás után behajózhattunk a lélegzetelállítóNiagara-vízesés alá, és volt időnk bebarangolni New York-ot is –ezúttal azonban nem Chinatownt, hanem a Central Parkot, a Wall Streetet, gyönyörködhettünk a Brooklyn-hídban, Manhattan felhőkarcolóiban, vagy éppen a Szabadság-szoborban.

"Denverből indult a roadtrip, 2 autóval 2237 mérföldet tettünk meg."

Ugyan ez az utazás magasra tette a mércét, barátaimmal mégis úgy döntöttünk, hogy idén nyáron saját kézbe vesszük a szervezést és valamivel nagyobb kalandra vállalkozunk: 15 nap alatt meghódítjuk a nyugati partot! Egész nyáron át tartott a szervezés, amihez a 9 fős társaságból mindenki igyekezett hozzájárulni valamivel, hiszen akadt feladat bőven: útitervírás, autók bérlése, szállásfoglalás, GPS-vásárlás, sőt még egyenpólókat is készítettünk. Denverből indult a roadtrip, 2 autóval 2237 mérföldet tettünk meg az USA 5 államán keresztül, majd végül San Francisco-ból repültünk haza.

Induláskor alig vártam, hogy lássam Las Vegast, Los Angelest és a többi nagyvárost - akkor még nem is sejtettem, hogy 15 nap múlva a nemzeti parkok szerelmeseként térek majd haza. Első szállásunk az Arches Nemzeti Park közelében volt, ahova éjszaka érkeztünk, így csak reggel vettük észre, hogy a faházainkat gyönyörű vörös sziklák veszik körül. A park bejárása után folytattuk utunkat a Monument Valley-n keresztül.

"Nem gondoltuk volna, hogy épp a sivatag közepén, véletlenül fogunk ismerős arcokat látni."

Arizonában több megállót is beterveztünk, de azt egyáltalán nem gondoltuk volna, hogy épp a sivatag közepén, véletlenül fogunk ismerős arcokat látni. Iza, akit mellesleg a Camp Leaders-es tájékoztatókról már jól ismertünk, és aki mindannyiunk „amerikai útját” egyengette, most is hasznos tanácsokkal látott el minket. Neki köszönhetjük, hogy az eredeti útitervünket módosítva meglátogattuk az Antelope Canyon-t is, ahol a hullámos falú, szűk sziklafolyosóban sétálgatva úgy érezhettük magunkat, mintha a National Geographic egyik képriportjába csöppentünk volna.

Utazásunkat folytattuk, s közben próbáltuk feldolgozni az addig látott természeti csodákat, azonban rögtön jött is a következő meghökkentő pillanat: amikor elénk tárult a Grand Canyon. Egy ember számára egyszerűen felfoghatatlan mélységek és távolságok, és mindezt gyönyörű napsütéses időben volt szerencsénk látni. Az eddig említett néhány látványosságtól is elállt a lélegzetem, a kedvenc helyem még nem volt azonban közöttük. Ez a Zion Nemzeti Park-ban található 1760 m magas Angels Landing nevű szikla, amelynek tetejére több órás gyaloglás után értünk fel. Tulajdonképpen mászásnak is nevezhetném, hiszen bizonyos pontokon láncokba kapaszkodva, meredek sziklafalakon tud az ember továbbjutni. Leírhatatlanul jó érzés volt ezt teljesíteni, az elénk táruló Zion völgy látványa pedig még a sok fáradságot is elfeledtette velünk.

Magunk mögött hagyva a nemzeti parkokat, a nagyvárosok felé vettük az irányt, ahol már inkább a pihenésről és a szórakozásról szólt az életünk. Miután végiglátogattuk Las Vegas világhírű casinóit, strandoltunk a Los Angeles-i beach-eken és gyönyörködtünkMalibu és Santa Barbara villáiban. Gyors látogatást tettünk az Apple-nél és a Google-nél is. Végállomásunkra, San Francisco-ba már nagyon fáradtan, viszont rengeteg élménnyel gazdagodva érkeztünk. Régi álmom vált valóra, amikor a Golden Gate hidat is láthattam, az Alcatraz meglátogatása pedig már csak hab volt a tortán.

"Az út végén nagyon nehéz volt a búcsú ettől a fergeteges nyártól"

Mit éreztem, amikor felszálltam a hazafelé tartó repülőgépre? Ez az idézet járt a fejemben: „Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!” Az út végén nagyon nehéz volt a búcsú ettől a fergeteges nyártól és azoktól az barátoktól, akiket a Camp Leaders programnak köszönhetek, és akikkel együtt élhettem át ezeket az életre szóló élményeket. Egy dologban már teljesen biztos vagyok: életem legjobb döntése volt belevágni a Camp Leaders kalandba!

 



Vissza a címlapra